#237


Mikor először láttam ezt az ötletet, miszerint könyvet felcincálva alkotunk, egyszerűen felháborodtam. Nekem a könyv szent és sérthetetlen, birtokolni szeretem, pörgetni lapjait az ujjaim között, szagolni, és nem utolsó sorban persze olvasni. Aztán nagymamám hagyatékaként kaptam több tucat olyan olvasmányt, amit tartalmuknál fogva tudván tudtam, hogy nem fogok soha elolvasni (bár tudom, hogy soha nem szabad azt mondani hogy soha). A könyvtár nem vette be, nekem nem volt szívem kidobni, így porosodtak évekig. Aztán eszembe jutott az újrahasznosítás, ez az ajtódísz és ehhez hasonlatos kreatív dolgok. A végeredmény osztatlan sikert aratott, de nem mondom, hogy nem fájt mikor az első lapot kitéptem.
(Remélem nagymamám megbocsát nekem, a könyvgyilkos pici unokájának)

. Bookmark the permalink.

4 Responses to #237

  1. Igen, én is ezt akartam mondani.:))) A fiúk is segítettek az elkészítésében?

  2. m says:

    Szerintem semmi gond vele. Klassz lett az ajtódísz, olvasni szeretsz, és hasznosítod drága nagyid hagyatékát. Szuper.

  3. Rita(006) says:

    Kisnyúl, köszönöm!

    Csutkailda, köszönöm, a srácok csak kibiceltek és osztották a tanácsot hogy csináljam.

    M, köszönöm a megerősítést! (és külön öröm, hogy ismét látlak nálam!)

Leave a Reply

Üzemeltető: Blogger.