2 éves Keresztlányom és 10 évesem alkotása. Tündériek voltak, ahogy Ők ketten elvonulva az ünneplő családtól, alkottak. Fiam olyan türelemmel és gyengédséggel pesztrálta Kereszthúgát, hogy a szívem túlcsordult érzelemmel! Olyan volt, mintha valaki fentről lenyúlt volna, és a hétköznapokon kétségbeesett fejemet megsimogatná, hogy nincs semmi gond, a kiskamasz Gyereked nem is olyan sündisznó, morcos, időnként bunkó és szemtelen, igenis van Őbenne érzelem és szeretet. Fel a fejjel, nem múlsz el nyomtalanul!
Ő készítette a fotókat is; elzavart, hogy ne legyek a közelükbe se, ne rám figyeljen hanem csak Őrá a „Húga”.
Kicsit féltékeny is volt a hugira? :) Aranyosak lehettek...
Nem volt féltékeny. Tényleg önzetlenül, szívből jövően terelgette. Tündériek voltak! (este persze le kellett meccsezni a szokásos beszélgetésünk alkalmával, hogy nem, nem lesz kistesójuk, felejtsék el még a gondolatát is!) :)